A Basakert jelenlegi bejáratától jobbra az egykori Árpád-kori falu patkóíves szentélyű téglaegyházának falmaradványai találhatóak. A XI. századból származó épület igen kiváló építőanyagból, gondosan, szervezetten készült el.
Ezt a Szent Egyed tiszteletére szentelt plébániaegyházat 1248-ban említik először írásos dokumentumok, majd 1390-ből a Bonifác pápa által adományozott búcsújoggal kapcsolatban találtak rá utalást a történetkutatók. A román templomot - vélhetően a XIV. században - gótikus templom váltotta fel (25x10 méteres).
A maradványok tanúsága szerint a régi templomot csak akkor bontották el, amikor az új már felépült. Az ásatások során a templom közelében-a sekrestyén és a plébános házán kívül- egy másik, egy még nagyobb építmény alapjait is megtalálta a régész. Feltételezése alapján az épület a zarándokoknak szolgálhatott hajlékul.